Gimnáziumi évek

1989 és 1994 között a Katona József Gimnáziumban koptattam a padot, Kecskeméten. Még általános iskolás koromban elhatároztam, hogy mérnök akarok lenni, így aztán a matematika-fizika tagozatos osztályba jelentkeztem. Ez egy vicces dolog volt, ugyanis az osztály egyik fele matek-fizika, a másik fele biológia-kémia tagozatos volt.

Ennek köszönhetően majdnem minden órán kis csoportban tanultunk. Az osztálytársaim nagyon jó fejek, igazán kiválóan éreztük magunkat ez alatt a négy év alatt. Néhány kivétellel a tanáraink is igazán jó pedagógusok voltak. Sajnos volt egy pár olyan is közöttük, akiknek egészen máshol lett volna a helye, de így legalább sikerült hamar eldöntenem, hogy tanár biztosan nem akarok lenni. Igazából csak azokkal a dolgokkal foglalkoztam, melyek érdekeltek. Ez főleg a reál tárgyakat jelenti. Bár nagyon szerettem volna angolul megtanulni, sajnos ez a gimnáziumban nem sikerült. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a négy év alatt kb. 5 tanárunk volt, és hát ez általában nem nagyon tesz jót a hatékonyságnak. Azért egészen jól elevickéltem a középiskolában. Nem mondom, hogy nem próbálták megkeseríteni az életemet mindenféle tanulnivalóval, de én azért keményen ellenálltam.

A haverokkal elég sokat eszetlenkedtük. Szerencsére igazi komoly problémánk nem akadat, pedig hát volt egy-két rázós helyzet. Barátaim azóta komoly sikereket értek el, és úgy gondolom, hogy nekem is sikerült. Ez persze csak kis mértékben volt a Gimnázium érdeme. Szinte minden szabadidőmet programozással, tervezéssel forrasztással töltöttem. Legalább láttam ilyet is, mert hát az egyetemen (bár ezt akkor még nem tudtam előre) nem nagyon találkoztam ilyesmikkel.Persze nem volt könnyű különféle fejlesztéseket eszközölni költségvetés nélkül. Azért én mindent megtettem, hogy mindenféle zajkeltésre alkalmas berendezést összetákoljak.

Ezzel persze nagyon sok tapasztalatot szereztem a szakmában, és a szakmán kívül is. Készítettem magamnak saját stereo kazettás magnetofont, erősítőt, terveztem mindenféle trükkös áramört. Közben azért a szoftverekkel is el-el szórakoztam. Néha törést csináltam játékprogramhoz (az ellenfelek túl gyorsan mozogtak), máskor meg függvényanalizáló programot írtam Commodore +4-re- Tudom, hogy ma már egy közepes teljesítményű zsepvámológép képes erre, de ha jobban belegondolok ezek nagyjából annyiba kerülnek, mint egy +4-es akkoriban. Szóval el-el szórakoztam ilyesmivel, és a programozást olyan szintre fejlesztettem, hogy az akkoriban fellelhető programnyelvek már nem tudtak elegendő szolgáltatást nyújtani, szükség lett volna az objektum orientált nyelvekre. Érdekes módon ezzel nem olyan régen ismerkedtem meg, de ma már igazán nem okoz problémát, ha írni akarok valamilyen programot. A másik ok, ami megakadályozott abban, hogy komoly programokat írjak, hogy nem volt megfelelő matematikai tudásom a vektorgrafikai számításokhoz. Végülis soha nem hagytam fel a programozással, a mai napig írok programokat, ha kell valami.

A gimnáziumban még évekig elő-elő fordultam, besegítettem az iskolában rendezvényeken. Nem csak az iskolabálnak titulált discokban, hanem ballagáson, szalagavatón, gólyabálon is dolgoztam. Mindezért nem kaptam, nem is kértem, semmilyen ellenszolgáltatást. Egyik első alkalommal, amikor bulit csináltam, valamelyik tanár (már nem emlékszem pontosan ki volt), aki biztosan sietett haza, 10 perccel éjfél előtt (éjfélig tartottak akkoriban ezek a bulik) felkapcsolta a villanyt, oszlásnak indítva a tömeget. Mondanom sem kell, hogy ezzel nem lopta be magát a szívembe, úgyhogy következő alkalommal a raktárban található székeken átmászva lekapcsoltam a teremvilágítás főkapcsolóját. A buli vége felé kíváncsian vártam, hogy mi fog történni. A szokásos időben meg is jelent valami tanárféle, és elkezdte nyomkodni a kapcsolókat, ami természetesen nem volt hatással a terem fényviszonyaira. A pult mögött majd meg haltunk a röhögéstől, és figyeltük a feljelményeket. Egy két tanár még próbálkozott - hasonló sikertelenséggel -, majd negyed egy felé odajöttek hozzám, és kérték, hogy lassan vessek végez a bulinak. Természetesen én készséggel közöltem, hogy a következő szám után fogjuk befejezni, amit (számomra meglepő módon) azonnal elfogadtak, és többet nem vicceltek a villany felkapcsolásával.

Vissza